Gyászjelentés

Gyászjelentés

Megrendülten tudatjuk, hogy Kádár Imre, a hazai agrokémia szakterületének egyik, ha nem a legismertebb emblematikus alakja, kutató professzora 2018. március 1-én elhunyt.

Kádár Imre 1943. július 29-én született Pereden, Felvidéken. Egyetemi tanulmányait a Kijevi Ukrán Mezőgazdasági Egyetem Agrokémia és Talajtan Szakán fejezte be kitüntetéssel 1968-ban és azt követően az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézetben helyezkedett el, ahonnan 2015-ben vonult nyugdíjba. Érdeklődése kezdetben a műtrágyák hatékonyságát befolyásoló talajtényezők vizsgálatára összpontosult. Korát megelőzve, az 1970-es évek elején kezdte meg a feltöltő és fenntartó műtrágyázás vizsgálatát. Tevékenysége során a fontosabb szántóföldi kultúrák trágyareakciója, elemfelvétele, minősége, betegség-ellenállósága, gyomosodása vált dokumentálttá a tápanyagellátás függvényében, mely ismereteket a hazai szaktanácsadás iránymutató jelleggel ma is használ. A főbb tápelemek közötti kölcsönhatások bemutatására alkalmas, különböző ellátottsági szinteket megjelenítő kísérletei jelenleg is folynak.
Későbbiekben megalkotta a talaj - növény - állat tápláléklánc szennyeződésének kísérletes vizsgálatával kapcsolatos koncepciókat, majd különböző termőhelyeken beállított tartamkísérletei olyan talajszennyezettségi, nehézfémterhelési szinteket reprezentáltak melyek lehetőséget biztosítottak eddig nem vizsgált toxicitások, hatásmechanizmusok feltárására valamint a hazai talajszennyezettségi határértékek megalkotására.
Végsőkig igyekezett gondot fordítani arra, hogy ismereteit hiánypótló kézikönyveiben és jegyzeteiben rögzítse, segítve ezzel a jövő nemzedékének szakmai munkáját. Társadalmi és tudományos-közéleti aktivitása során szakmai elhivatottsággal mindig hangsúlyozta a szabadföldi kísérletek és kutatások fontosságát valamint szüntelenül harcolt az agrokémia szakterületének megfelelő elismertségéért.
Életútja, munkáinak színvonala, kutatói, oktatói és iskolateremtő kvalitásai méltán tették Kádár Imrét elismerté hazai és nemzetközi szintéren is.

© 2013-2024 ATK TAKI
Impresszum | Adatkezelési tájékoztató